TEJÓÉG! – és ez az érzés konstans ismétlésben az első 48 órában. Ez a TEJÓÉG először a nem hiszem el, hogy az emberek ennyire segítőkészek – érzése, aztán átment a mérhetetlen tiszteletbe az emberiség, a kis-és nagyközösség nagyságában való tiszteletbe, aztán meg mindenféle olyan gondolatba, hogy én ezt nem érdemlem meg. És mielőtt megpróbálna meggyőzni bárki is arról, hogy ez nem igaz, hadd mondjam el, hogy mit gondolok erről. Én nem érdemlem meg a pénzt. A világnak rengeteg olyan sarka van, ahol még az életmentő beavatkozások is luxusnak számítanak, így az, hogy költséges beavatkozással egy kart kelljen megmenteni ezt globális szempontból tényleg irrelevánsnak tartom.  Ami viszont meghat, meglep, és alázatra hív az az, hogy TI, mindannyian, támogatás nagyságától vagy milyenségétől teljesen függetlenül hisztek az emberi integritásban. Hisztek abban, hogy a teljes értékű életet ti magatok folyásoljátok be, hogy a támogatásotok nem a pénzről szól, hanem egy olyan érdek érvényesítéséről, ami túlmutat egy bal kar megmentésén, túlmutat azon, hogy megnyomod a SEND gombot és a saját számládról megjelenik egy más ember bankszámláján egy bizonyos összeg. Túlmutat azon is, hogy esetleg félsz  attól, hogy egyszer majd rád kerül a sor. Egyszerűen hiszem,hogy egyenesen a közösségben levésről szól, aminek Te is, Én is tagja vagyok, és ez a tagság az, ami táplál nemcsak engem (anyagilag), de Téged azzal, hogy bebizonyítod, hogy adásra képes vagy, hogy tudod, hogy van valami olyan benned, amitől különleges vagy és mégis belesimuló része az Egésznek.

A TEJÓÉG! hétfőn csúcsosodott. Reggel percenként többször pittyeget mindenféle felületem, hogy jönnek és jönnek az adományok, már akkor is, miközben épp levelet írtam a klinikának, hogy kérem szépen az időpontot, délre kértem a férjem, hogy fussunk egy kábé kört, mert szerintem megvan és le kellene állítani. Hozzávetőlegesen is megvolt, túl is léptük, így gyorsan igyekeztem leállítani. A leállítás pedig enyhe felháborodást váltott ki: könyörgést, hogy ne zárjak le semmit, hogy még utalnának, mert olyan gyorsan történt minden, hogy azóta, amióta tudja még bank közelben sem volt… És én mindenkinek igyekeztem mondani, hogy értem, de megvan a műtétre való, túl vagyunk azon, amitől én nagyon féltem (miért is féltem?).

Kedden reggel jött a klinika válasza: augusztus 15-én műtét, agusztus 14-i beutalóval. Nem tudok izgulni a műtét miatt. Ekkora nyugalom, hogy tudjam, hogy minden rendben lesz rég vett erőt rajtam.
Egy erős kérés fogalmazódott meg bennem, amit hadd osszak meg Veled, akár imperatívuszban is: soha ne becsüld alá a közösség erejét! Légy élő tagja, tiszteld és formáld szeretettel, mert csak így tud rád visszahatni.