Úgy halt meg, ahogy született. Harcolva. Mert van, akit várnak a világra, de ő nem tartozik ezekhez a szerencsés egyedekhez. Őt egy dekrétum és az ország érdeke hívta csak az életre. Az édesanyjának nem szerepelt az álmaiban. Két napig próbált átjönni az ajtón, ahol a lelkek ki-be járnak, de az édesanyja nem akarta. Nem akart szülni, nem akart egy újabb fiút és úgy általában semmit sem akart már. Két nap után kinyomták belőle. Kéken érkezett és mindenki tudta, hogy nagy harcos, mert másképp nem élne. De itt elfogyott a harckedve. Nem könnyű úgy élni, hogy nincs helyed az életben, mert anyád nem szakított egy darab világot neked, nem csinált helyet, mint Marie Condo a könyvespolcon.
Mindenhol szerették, csak ő nem érezte. Igyekezett nem zavarni. Otthon tanulta ezt is. A két bátyja megmondta, hogy Kuss a neve. Örökölt ruhákban járt, az iskolában a Szőcs fivérek utolsó példánya volt. Már mindent tudtak róla, még mielőtt beérkezett volna. Tudták, hogy konok és nem szeret tanulni. Így nem tanult, kár is lett volna. Tanult a műhelyben, mert annak volt értelme. Egy napos munka és megfenve, kicserélt nyéllel vihette haza a kést. Öröm volt látni, hogy miként születik újjá valami a keze alatt, egy kis figyelemmel és munkával. De csak neki volt öröme benne, otthon közölték vele, hogy használhatatlan, mert nem jó a fogása. Gyorsan megtanulta, hogy nem érdemes másért tenni. Megtette, amit elvártak. Mondták is róla, hogy legalább nem szájal, mint a bátyjai, így hamar kapott állást a raktárban. Szakiskola után karbantartó. Még az apja is büszkén mondta otthon a faluban, hogy a gyermek csak vitte valamire. Mondta ő az asszonynak mindig, hogy ahol 2 felnő, felnő a harmadik is. És né, valóban ő lesz az örömük öregségre. Hallotta az asszony, de nem hitte és nem is élhette meg. 49 évesen megfullasztotta az áttét, a nem diagnosztizált mellrák nagytestvére. A koporsójánál elhangzott, hogy szerető anya volt és jó asszony. Senki sem zokogott, de ettől még mindneki tudta, hogy így van. Ilyen asszonynak nem akad párja, mondta a tisztelendő. Dehogynem. Már halála előtti hónapban felvettek valakit a helyére a kórházban. A férje meg fél év magány után költözött ki ifjúkori babájához falura. Maradt a bloklakás legénytanyának és a dzsungel törvényeinek. Kuss átvette az anyja szerepét, mert hát valakinek muszáj volt takarítani, főzni. Az már fel sem tűnt neki, hogy nem becsülik meg. Otthonos érzés volt. A változás akkor jött, amikor egy TBC szürésen foltot láttak a tüdején. Megijedt. Nem akart megfulladni. Élni akart. Elköltözött, munkát váltott, az onkológus előírásait szentül követte, mozgott és egészségesen táplálkozott. Öngyógyító mantrákat hallgatott. Még nyaralni is elment Kovásznafürdőre. Aztán kórházba került. Fuldokolt, sugarazták. Onnantól nyelni sem tudott. Fájt mindenhol, de harcolt. Élni akart. A haláltusája két napig tartott. Mindenki sírt, amikor már nem vett többet levegőt. Kéken feküdt, lelke távozott a kapun, de aki látta tudta, hogy nagy harcos volt. Kár, hogy csak 21 éves volt és még nagyobb kár, hogy csak egy évet élt.
Fülöp Kató