Oldal kiválasztása

A feleségem nem szereti a lószagot. Bevallom, én sem. De amikor lovakról van szó, akkor az én orrom teljesen bedugul. Azt hiszem erre mondják az orvosok, hogy pszichoszomatikus.

Felmentünk a hegyre, ünnepelni. A kikapcsológombokat a számítógépeken, a felpattintott gombokat a golyóstollakon, a munkára kiöltött zárnyelveket. Egy világvégi helyet kerestünk. Tudják, ahol az ember már lelógatja a lábát… Bele a jó meleg gyógyvízbe – a dézsában. Aztán belecsobban, és megismeri a gyönyör egy újabb fajtáját. Ül a kénes vízben – az ajtó résén beszűrődő fényben, mert éppen elromlott a világítás a teremben – és hallgatja a sűrűn kopogó cipősarkokat, amint mezőségire ropják a táncot odaát. Szívesen járná ő is, de tudja, neki a dézsa vizéből felszálló ezernyi buborék jobban megmozgatja a keringést – mind a két bal lábában. Magyarpalatkait húznak – mert azt is tudnak(!) –, pedig csak ehejt, madarasiak. S bár nem sokan, de a kollégák erre is táncolnak. Hallod, valaki veri a nadrágja szárát – csizma híján. Forognak, lihegnek, pördül a szoknya – amit jelmezként öltött magára a fiatalasszony. Kijössz a dézsából. Kissé bódult vagy még. Kipirult arcodat látva a kollégák azt mondják, el vagy ázva. Nem ellenkezel, igyekszel pótolni, ami még hiányzik ebből a fogalomból. Cigánytánc – hú, de sűrű! –, és megtudod, hogy az „én nem tudok táncolni”-kolléganőd valójában a művészi balettre gondolt. A fiatalok rockot kérnek, de a banda előbb még egy keringőt húz. Az is kiderül, hogy miért: a személyzetet köszöntjük. A férfiak felkérik a szakácsnőket, pincéreket. Aztán már huhúúú, indul is a vonat! „Elöl ül a masinista” fején bukósisak, hogy nehogy beverje az „alagútba” – amelyben néha leeresztik a sorompót (nofene!). A konyhába tolatva megyünk be, hisz a „füstös” mozdonynak tilos oda bepöfögni. Szakács nénik, pincérlányok, beszállás! Huhúúúú!… Kapcsolás, diktálja a prímás, és megfogjuk egymás kezét – na, hogy? – a lábunk között, természetesen! A guggolós tolatástól most kivételesen megkímél az „állomásfőnök”, mert a szerelvény vége éppen a mosdó előtt van… „Mi ez a tánc, fiatalok, talán rumba? – Neeem! Talán szamba? – Neeem! Talán mambó? – Neeem! Hát akkor mi ez?! – Twist, twist, twist, twist, twist!” „Komám, ereszdelahajamooot!” Olyan buli van, hogy a csillár is meglódul – nem magától!… Kacsatánc. A lányok, asszonyok nagyon bírják. A fal mellett álló kolléga azt mondja az ülő feleségének, „olyan fáradt vagyok…” A fiatalasszony ért a szóból, beáll a táncosok közé. Lehúzzák. „Éljenek a táncosok”, „éljenek a zenészek” (de miből? – kérdezi vissza a prímás…), „nem meheeet ez így továáább…, az angyalát!”

Hajnali kettő van. Mindenki nótáját elénekeltük, azét is, akinek nem volt, azét is, aki ott sem volt. Csakazértis! Sárga liliom!… A fiatalok emelgetnek egy laptopot a zenekar felé. Azok tiltakoznak, köszönik, nekik is van, mondják. Nehezen esik le, hogy ennyi volt, „itsz diszkó tájm”. A fiúk bekapcsolják a „fénynyelő lámpákat” s a mélynyomókat… A zenekar összepakol. Segítesz. A prímás azt mondja, kitűnő társaság, tudnak mulatni. Ritka manapság!

Reggel kinézel az ablakon. Az éjszaka hullt vagy 20 centi hó, s még mindig sűrűn havaz. Megyünk szánazni. A hely gazdájának szinte csak inteni kell, tudja mi a dolga. Mire megreggelizünk a hat szán útra készen sorakozik az udvaron. A lovak közül néhányat mintha láttam volna előző nap, amikor a sétánk során egy izgalmas fahúzatásnak voltunk szemtanúi, ahol néha a fa előbb járt mint a ló. Erőst szép lovak, egy sem girhes!… Hat csilingelő szán, tele nagyhangú „turistákkal”. A falu kutyái „kézrő-kézre” adnak. Ki nem les ki ilyenkor az ablakon, ki nem áll ki a kapu elé „csudát látni”? Aztán neki a hegynek. Mi csak azt érzékeljük, hogy a lovak igencsak párállnak. Néha meg kell állni: itatás. Jaj nem, nem a lovaknak, azokat ilyenkor nem szabad! A tető alatt visszafordulunk, „biztonsági öveket becsatolni”, és kezdődik a repülééés… Leszálltunk, szerencsésen. És milyen jó, hogy volt itatás odafenn, hisz síkosztüm ide, pokrócok oda, a szél tette a dolgát rendesen! De nem is igazi szánazás az, ahol a végére a vendég nincs hozzáfagyva a szánhoz!

Hazajöttünk. Az asszony kezdte érezni a lószagot. A ruháinkat begyúrta a mosógépbe, engem pedig a zuhany alá. Ő a kádba ült bele. Nem gyújtott villanyt. Az ajtó résén beszűrődő fényben áztatta magát.

Kovács Csaba Pityóka

Fotó: Kovács Csaba Pityóka