Oldal kiválasztása

#környezettudatosság #műanyagmentesjúlius #lègypozitív

Egyre több elkeserítő, lemondó posztot olvasni a műanyagmentes július kapcsán. Erről szeretnék picit elgondolkodni arról, hogy vajon tényleg ennyire szomorú a helyzetünk? Csak azt szeretném, hogy ne keseredjünk, inkább próbáljunk meg pozitívan, következetesen s tudatosan létezni ezen a bolygón. Tudom, hogy rengeteg a műanyag szemét szerte a világban és öntudatlanságában rengeteg hibát vét az emberiség s azt is, hogy az igazi cselekvők a nagy cégek s politikusok lehetnének, de hiszek abban, hogy sok kicsi is mehet sokra, ha igazán sokan kitartunk s eléggé akarjuk, akkor egyszercsak elkezd felfelé hatni.

Na de, a mostani mondandóm lényege, hogy bebizonyítsam, te is sokkal környezettudatosabb életet élsz, mint hinnéd! Lehet azt mondani, hogy menthetetlenül optimista, naiv, csacska, balga, gyerekes vagyok, de főként a gyerekes naivitás az, ami itt épp szükségeltetik. Ugyanis, az sohasem épül üzleti érdekekre, mindig valamilyen menthetetlen moralitás lakozik benne. És nem-e épp egy gyerek jelenleg a környettudatosság legnagyobb szószólója.

Fontos, hogy tudd, te mit is teszel személyesen és mi az, amin még változtatnod kell! Szinte minden esetben a gondolkodásmód. A megkérdőjelezés. Mire van valójában szükségem? Mi az ami kell nekem? Mit vásárolok meg nap mint nap. És persze a miértek. Az élet minden területén amúgy.

Szóval, azt hiszem a vidéki kisvárosok lakói, mint a mienk is, ahogy a falusi életet élők is, sokkal kevésbé értik a probléma gyökerét, hisz korántsem termelnek annyi szemetet, mint a megavárosok lakói. Errefelé még szinte mindenki látott fán gyümölcsöt, járt kertben, ültetett fát és ha más nem, látott szeretettel dédelgetett állatokat háztartásban. Szinte mindenki vagy falusi ismerőstől vagy piacról vásárol. Egyre többen választják a szupermarketek helyett a húsboltot, piacot, környező kisboltokat. Egyre inkább csak azt vásároljuk meg, amire szükség van, mert úgysem fér el sok a tömbházlakásban s minek pazarolni. A pénzért biza mindenkinek meg kell dolgozni. Egyre többen használnak víztisztítót a palackok helyett. Van már mindenkinek kulacsa, sőt egy erősebb vizespalackot is újra lehet tölteni. Sokszor. De tényleg. S ha nem, a tejes nénik a piacon szívesen fogadják. Nem az a baj, ha használod, hanem ha kidobod. Rengetegszer újra lehet tölteni. Tisztított vízzel, limonádéval, teával, tök jó a tejet venni bele, paszulyt tárolni, sőt még csörgőt is lehet belőle készíteni és csak a fantázia korlátoltsága szab határt a felhasználási módjainak. A lényeg, hogy ne termelj felesleges műanyagszemetet! Ha pedig már kiszolgálta az idejét, jól össze lehet tekerni s a szelektívkukákba kidobni. Hátha megfelelelő helyre kerűl és valóban kezdenek vele már végre valamit nálunk is.

Szinte mindenki készít mifelénk kompótot, zakuszkát, savanyúságot, szereti az igazi házikolbászt, sonkát, jóféle pálinkát. A hazait. Süteményeket. Kimossa a fagyisdobozokat, mert mindent lehet benne tárolni a töltöttkáposztától a legókon át a szerszámokig. Mifelénk otthon főznek az emberek, szinte mindennap, mert mindenki szereti a finom ételeket és ha néha megeszik egy hot-dogot még nem jelenti azt, hogy azon él. Meg mert még ezt tanultuk szüleinktől, nagyszüleinktől. S még nem is szóltam a joghurt dobozos palántákról, amelyek minden második háztartásban ott vannak, vagy a zacsis fiókról, vagy a jó lesz még valamire dobozokról. Zacsikat is használunk, igen, de többször. Nemcsak vásárolni. Sőt a kukászacsit is lehet többször, bármennyire is furán hangzik. A munkahelyre is lehet saját kávéscsészét bevinni, nem kell mindig papírpohár. Az olajat is összegyűjtjük, mert így szokás, mert azt tudjuk, hogy a vízzel nem keveredik s akkor az tutira szennyez, amúgy a nagyi régen szappant főzött belőle. Mi meg már csak úgy is összegyűjtjük.  A kávézacc meg nem landolhat a lefolyóban, pedig tisztítja, de még a kukában sem, mert a legjobb bőrradír, csak úgy mondom. Ecetet meg amúgyis kell néha a mosógépbe tenni, mert a legjobb vízkőoldó.

Az ismerőseim nagyrésze turiból vásárol vagy csereberélik egymás közt a ruhákat. A gyerekcuccok körbejárnak s több generáció gyerekeit kiszolgálják, ahogy a játékok is. Ha valami mégis marad, az megy a Caritas konténereibe vagy gyerekotthonokhoz. Vagy van aki eladja a neten. De nem dobja ki. Rengeteg kacatot tárolunk, amit tudom, a mostani divatos elméletek szerint nem kellene, mert a nemtudomkivideóscsaj tuti tippeket tud, hogyan lesz jó a feng-shui. Mégis. Szeretjük a kacatokat. Még a wc-papír gurigát is megtartjuk, mert ha otthon nem is, de az oviban cuki dolgokat készítenek belőle.

Mifelénk még vannak cipészek is. Van olyan csizmám, ami lassan húsz éve szolgál, mert a cipész néha megtudja ragasztani vagy talpalni. Érdemesebb egyszer megvenni egy jó minőségűt, még ha drága is, és max néha megcsináltani, mint venni a sok gyengeminőségű kínai olcsóságot.

Nem tudom ki hogy van vele, de megszépíti az életet, ha kicsit arra gondolunk, hogy mennyivel jobb megjavítani azt, ami elromlott, mint kidobni és újat beszerezni. Érvényes ez az emberi kapcsolatokra is. Ha ezt venné alapul mindenki, kevesebb lenne a megtermelt szemét is, de ilyen alapon a válások száma is.

Lehet, hogy csak simán jól választom meg az ismerőseimet, barátaimat, de közülük szinte senki nem dobálja szerteszét a szemetét. Meg sem fordul a fejünkben, hogy az erdőben otthagyjuk, sőt a másét is legtöbbször elhozzuk. Kirándulni még nem láttam egy ismerősömet sem egyszerhasználatos tányérokkal, evőeszközökkel, mindenki viszi a sajátjait, sőt mindenkinek van csak kirándulásokon használatos mindene. A cigicsikkeket is egy üres cigisdobozba gyűjtik a cigisek. S nem csak a kirándulásokon. A városban is. S akkor mégis ki a csuda dobálja el azt a rengeteg szemet? Nem értem. Jó tudom, sokan vannak, akik ezt nem is gondolják végig. De hiszem azt hogy az ember képes a fejlődésre, tanulásra. Nemcsak a gyerekek, a felnőttek is. Igen, minden bizonnyal a politikusok és a nagyüzemek, milliárdos cégek többet érhetnének el úgy a pénzükkel, mint a hatalmukkal, de ha szeretettel és következetesen felnevelünk egy olyan generációt, aki erre már tudatosan gondot visel, talán hasznosabb hosszútávon, hisz a következő generáció politikusai is belőlük keverednek ki. Talán, ha az alapvető igény meglesz bennük minderre, nagyobb kreativitással és tetterővel bírnak majd a probléma megoldásában is. S ha végre a politikusok is elhiszik, hogy az ember fontosabb, mint a hírnév, a hatalom vagy a pénz, megmenekülhet az emberiség.

Biztosan rengeteg olyan dolog kimaradt, amit még szerettem volna, de remélem rájöttél, hogy félig-meddig te is környezettudatosan élsz és nem is tudsz róla, de most majd megfigyeled min kell még változtatni, hogy az élet élhetőbb, szebb és menthetőbb legyen.

Puszi mindenkinek és környezettudatosságra fel! Azazhogy ne add fel!

Oláh Anikó Katalin