Oldal kiválasztása

A támogatásnak megannyi módja van. Épp, mint az imának: ahány ember, s az ahányfajta hangulatában van, úgy kér, vagy mond hálát.
Hétfőn délre összegyűlt a pénz, estére már a másfélszerese. Kedden, szerdán még folyamatosan tódult felém, csütörtökön és pénteken csillapodott le igazán. Hétfőtől már azon kellett törnünk a fejünket, hogy a pénzeket hogyan mozgassuk úgy, hogy minél kevesebb veszteségünk legyen az átváltáson és az utaláson. A bátyámat és a férjemet nem izgatta annyira ez a része a dolognak, én semmit nem értek a számokhoz és a pénzhez, nagyrészt csak félek tőle, így hozzá sem nyúlok. Így kértem egy pénzügyi ügyvéd barátom segítségét. Igazából csak annyit kértem, hogy számoljuk ki, hogy honnan hova váltsuk a pénzt, erre ő írt egy levelet a Raiffeisen bank igazgatójának. Hogy itt ez az eset, hogy akkora közösségi összefogás van itt mögöttem, hogy ennek apropóján kérhetünk-e bármiféle kedvezményt. Ez kedden délelőtt történt. Az ügyvezető rögtön válaszolt, küldjem neki el a kórházi számlát, meg az IBANjaimat, hogy lássa. Szerdán ismeretlen szám hív, mögötte kedves hang angolul (a levelezés az ügyvéd miatt angolul ment), kértem, hogy ha kényelmesebb váltsunk románra. Örült, majd elmondta, hogy miért hív: hogy a levélben feltüntetett lejről euróra való átváltási számhoz képest (ami már századosnyi méretben közelített a BNR napi árfolyamához) tud adni egy még jobb ajánlatot, illetve elnézésemet kéri, de le kell majd vonnia a klinikának való átutalás költségét, amit majd ugyan visszautalnak nekem, de a számlámon meg fog jelenni mint kiadás.

Az ügyvéd barátom foglalta össze azt, hogy mi is történt itt valójában, hogy én is értsem ezt a fránya pénzügyet.

Olyan, mint ha kimennél a váradi Rogi piacra 28 kiló krumpliért, de jó áron akarod ám beszerezni. Az árus felhívja a csíkszeredai beszállítóját, aki direktbe vásárolja a helyi mezőgazdászoktól, s megkérdi tőle: – Hogyért most a pityóka?
– 62 bani kilója. – majd hozzám fordul és azt mondja az árus: – 62 bani kilója. Ennyiért vesszük és neked, drága Dóra ugyanennyiért adjuk.
– Köszönöm szépen. – mondanám én.
– Házhoz szállítjuk, mondja, hogy hová. – mondaná kedvesen az árus.
– Hát, az lett volna a következő kérdésem, hogy a Kotz Professzornak tudná-e szállítani Bécsbe?
– Semmi gond, anyám Bécsben sefftel – megkérdezem őt, hogy mennyibe kerül neki a szállitás az ő készletéből – neki ki kell fizetni a szállítást, de azt a költséget is én állom. Ha most megegyeztünk, holnap reggel ott lesz a pityóka Kotz  Professzornál.

Megegyeztünk, másnap utaltam a pénzt, közben remegett egy kicsit a kezem, nehogy valamit elrontsak, mégis óriási ajándékot bízott rám a közösség, és támogatta a Raiffeisen Bank.

Fontos, hogy leírjam, megkértem a bankot, hogy írhassak róluk, mert ugyan nem sok tapasztalatom van pénzintézetekkel, de ekkora támogatást, ami már megint anyagiakban csapódik le, de messze túlmutat azon, intézménytől nehezen kap az ember lánya.

 

A Raiffeisen történetét vizslatva igencsak érdekes összefüggéseket találtam a közösségi felelősségvállalásról, a hitelről, az önsegélyezés, a saját életünk kézbevételéről és az azzal járó felellőségvállalásról: https://en.wikipedia.org/wiki/Friedrich_Wilhelm_Raiffeisen