Oldal kiválasztása

Köszönöm kérdésed. Nem, igazából nem köszönöm kérdésed, mert erre válaszolnom kell, várod. Csak nem tudom hogy mit. Legyek óvatos veled, és mondjam hogy gyógyulgatok? De erre te azt hiszed, hogy akkor minden rendben van, hiszen kimondtam a varázsszót, hogy gyógyulás. Nem figyelsz oda, hogy csak –gatok, gyógyulgatok. Lassan, ha igen, sok buktatóval.
Vagy legyek tapintatos, de őszinte és mondjam, hogy változóan? Erre nem tudod, hogy mire értem és el kezdesz buta kérdéseket felrakni: fáj?, járkálsz?, mit mond az orvos?, szedsz gyógyszert?, pihensz eleget?, eszel jól?, ugye van ki vigyázzon rád?,… . Nem te vagy buta, ne érts félre, egyszerűen nem tudod, hogy hogyan juss el oda, hogy épeszű választ kapj tőlem. Ugye azt akarod hallani, hogy minden rendben van? Mert ezt mondod, ismételgeted sokszor. Honnan tudod?

Csütörtökön, szeptember 6-át mutatott az okostelefonom. Hajnalban indultunk megint, hogy Pestről tízre Bécsbe érjünk, hogy mutathassam a dokinak, hogy nagyon nem oké. Tegnap a SOTE sebészeti ambulanciáján kaptam tiszta kötést, nehezen értették meg, hogy csak és kizárólag kötést kérek, hiszen otthon (nem otthon, hanem a bátyáméknál, Pesten) nem vagyok felkészülve arra, hogy ekkora szövetváladékkal kezdjek valamit. És hogy csak egy nappal előtte voltam Bécsben, higgyék el, hogy vissza is megyek, de addig hadd ne tocsogjak a saját sebem gyöngyöző meleg váladékában.

Bécsben a professzor ismét széles mosollyal fogadott, noha némi aggodalmat azért mutatott, mikor  meglátta a sebem. Újrakötözött és látszott, hogy gondolkodik közben. Két napja van még az egy hónapos szabadságja előtt. Tudom, mert kedden már átadott az egyik kollégájának. Most mégis egy nagy sóhajjal azt mondta, hogy újraműt. A seb kinyílt, szétfeszítette a szövetváladék, ezt újra kell varrni. Behelyez egy drént is, hogy az szívja ki belőlem a fölösleges levet.

Másfél óra múlva áll készen a műtő. Helyi érzéstelenítős, amit nem feltétlenül szeretek,  épp azért mert ébren vagyok, és mert hallom, hogy mi történik. Hallatszik a szívás szortyogó hangja, érződik a vágás és  cibálás remegése. És tudtam, hogy a lidokain befecskendezése fájni fog. Utcai ruhában mehettem be a műtőbe, a blúzomat vették csak le, a melltartó is rajtam maradhatott. A hajamra raktak egy hálót, olyan zöldet, amit a filmekben is látni. Betakartak zöld lepedővel, aztán csak feküdtem és vártam. A könnyeim el kezdtek folyni. Féltem. Féltettem a gyerekeimet. Nem láttam a végét ennek az egésznek. És féltem a fájdalomtól. Az arcomon néha csendben folytak a könnyek, de volt, hogy remegésben törtem ki. A nővérke kedves volt, bejött, hogy trécseljen velem: honnan vagyok, mit csinálok. Kérte, hogy meséljek a gyerekeimről, erre elnézését kértem, de nem. Most nem megy. Aztán magamra hagyott, hogy sírjak tovább míg jön a Prof.

Jött. Sok zöld műtőslepdővel takartak le, az arcomhoz is raktak egyet, hogy ne lássam mi fog történni. Tudtam, hogy ez lesz, tavaly is ugyanígy műtöttek az AKHban egyszer. Akkor többen segédkeztek a műtétnél, és egy nővért le is kapcsoltam akkor: megkértem, hogy végig fogja a kezem és beszélgessünk. Itt nem volt ezt ki csinálja, úgyhogy jobb híján a kezemet harapdáltam és sírtam. Fájt. Nem csak a lidokain, de éreztem egyes vágást is, a drén felhelyezését és érzetem a varrást is. Sírtam hangosan. Amikor már kiment az erő belőlem, és a kezem már fájt a rágástól, akkor dúdolni kezdtem, valami ismeretlen dallamot. Monoton és mély dallam.

Egyszercsak azt mondták, hogy finished, és én elengedtem az addig egy órán keresztül összeszorult izmaimat. Kértem, hogy hagyjanak bent aludni egy éjszakát még, mondták, hogy intézik. A helyi érzéstelenítésnek nincs utóhatása. Nem voltam kába, a testemet élesen éreztem. A megfigyelőszobában fájdalomcsillapítót kaptam, majd egy fél óra múlva vittek is fel az osztályra. Ugyanazt a szobát kaptam, mint legutóbb, csak a másik ágyat. Olvastam, tévéztem (németül tanultam), megnyugodtam. S noha most sem látom a végét a dolgaimnak, legalább nem fáj.

Péntek óta egy közeli bérelt lakásban lakunk. Napi kontroll alatt vagyok. Vasárnap, szeptember 9-én szedték ki a drént, ilyenkor csak egy mély lélegzetet kell venni, s mire kifújom kint is van. A katéterrel is így csinálják.

Hogy vagyok? Köszi jól.